A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a [Kártesz Máté e.v. ,a Abonyi Homoktövis Velő Webshop] (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a https://abonyihomoktovis.hu Honlapján (továbbiakban: Honlap) keresztül nyújtott, 2001. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Elkertv.) 2. § a) pontja szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) jogait és kötelezettségeit tartalmazzák.
A Szolgáltató által üzemeltetett Honlap célja, hogy a Honlapon elérhetővé tett termékeket Szolgáltató üzletszerűen értékesítse.
Jelen ÁSZF minden szerződésre és szolgáltatásra vonatkozik, amelyet Szolgáltató és Ügyfél (továbbiakban együtt: Felek) a fent megjelölt Honlapon keresztül kötnek, függetlenül attól, hogy annak teljesítése Magyarországról vagy külföldről, a Szolgáltató vagy közreműködője által történik. Amennyiben Ügyfél az ügyletkötés során jogi személy képviseletében vagy egyéni vállalkozóként jár el, jelen ÁSZF elfogadásával úgy nyilatkozik, hogy a szerződést szakmájával, önálló foglalkozásával, üzleti tevékenységével összefüggő célok érdekében köti, így nem minősül sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint, sem pedig a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja szerint fogyasztónak. Amennyiben az Ügyfél a Ptk. és az Fgytv. szerint fogyasztónak minősül, úgy az ügyletből eredő fogyasztói jogokra és kötelezettségekre vonatkozó tájékoztatást Szolgáltató a jelen Általános Szerződési Feltételek részét képező Fogyasztóvédelmi tájékoztatás és Elállási nyilatkozatminta útján adja meg.
A Honlap szolgáltatásait a Szolgáltató valamennyi Ügyfele jogosult igénybe venni, amennyiben a Honlapon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát, továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.
- SZOLGÁLTATÓ ADATAI
Név: Kártesz Máté e.v.
Székhely: 2740 Abony Táborhegy dűlő 9.
Nyilvántartási szám: 51423045
Adószám: 76231502-1-33
Telefonos elérhetőség: +36-30-415-8444
Elektronikus elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Bankszámlaszám: 65100345-16196522
- ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
2.1. A Szolgáltató által nyújtott termékek megvásárlása elektronikus úton leadott ajánlatkéréssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.
2.2. Ügyfél az adott termék vásárlására vonatkozó szándékát a vonatkozó adatlap valamennyi kötelezően kitöltendő mezőjének kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően, a „Kosárba”-„Kosár áttekintése és fizetés” ikonra kattintással, majd regisztrálás után, „ Név, e-mail cím, telefonszám”, -„Kosár áttekintése”majd „ Szállítási mód választása „Cím megadása” majd a „ Kattintson ide a megrendelés véglegesítésére „ című ikon, küldi meg Szolgáltató részére. A Szolgáltató az Ügyfél vásárlási szándékát egy visszaigazoló e-mail útján fogadja el.
- SZOLGÁLTATÓ KÖTELEZETTSÉGEI
3.1. Szolgáltató kötelezettsége jelen ÁSZF-nek megfelelően, az árut szolgáltatni, az áru tulajdonjogát átruházni és - szükség szerint - az árura vonatkozó minden okmányt átadni. A teljesítés helye – amennyiben jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik vagy a Felek eltérően nem rendelkeznek– a Szolgáltató székhelye.
3.2. A megrendelés során az „Szállítási cím” megadása esetén Szolgáltató köteles az árut az Ügyfélhez továbbítani, illetve annak továbbításáról gondoskodni a megrendelés során az Ügyfél által a „Szállítási mód” alatt megjelölt módon. A fuvarozás – Honlapon feltüntetett díját – Ügyfél viseli. Az áru jelen pontban meghatározott módon történő átvétele esetén Ügyfél a megrendelés során az alábbi fizetési módok közül választhat: banki átutalás, bankkártyás fizetés, fizetés utánvétellel.
3.3. Szolgáltató köteles az árut a szerződésben meghatározott mennyiségben, minőségben és leírás szerint, valamint a szerződés előírásainak megfelelően tárolt, illetve csomagolt módon szolgáltatni.
- SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK
4.1. A Honlapon kiválasztott és megrendelt terméket a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő időpontig szállítja ki az Ügyfél által a megrendelés során jelzett szállítási címre.
4.2. A megrendelt árut a Szolgáltató a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben meghatározott szállítási időn belül köteles szolgáltatni, a szállítási idő a vételár teljes kiegyenlítését követő nap kezdődik. A szállítás fuvarozó cég igénybevételével, kivételesen saját fuvareszközzel történik. Meghatározott időpontra (órára) történő kiszállítást a Szolgáltatónak nem áll módjában vállalni, kivéve, ha erre vonatkozóan a felek külön írásban megállapodnak.
4.3. Amennyiben egy Ügyfélnek lejárt, kifizetetlen számlája van, annak kiegyenlítéséig a kiszolgálást a Szolgáltató szüneteltetheti, az újabb rendelés kiegyenlített vételárát a korábbi tartozásba beszámíthatja. Az Ügyfél a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes, Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni. A tartozások behajtásából származó valamennyi költséget az Ügyfél viseli.
4.4. Az Ügyfél köteles a kiszállítás vagy átvétel időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációt a Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni. Amennyiben az Ügyfél bármilyen sérülést, eltérést tapasztalna, a fuvarozó az Ügyfél kérésére köteles tételesen átadni az árut és a helyszínen jegyzőkönyvet felvenni. Az így keletkezett károkért a fuvarozót terheli a felelősség.
4.5. Az Ügyfél köteles rendelésének ellenértékét megfizetni a megrendelés visszaigazolását vagy az ajánlat Ügyfél általi elfogadását követő legkésőbb 8 napon belül.A Szolgáltató a szállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja.
4.6. A jelen pontban szereplő valamennyi szállítási feltétel az esetlegesen e-mailen, telefonon és személyesen leadott rendelésekre egyaránt vonatkozik.
- ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI
5.1. Ügyfél jelen ÁSZF rendelkezései szerint köteles megfizetni a vételárat és átvenni az árut.
5.2. Vételár megfizetése. Az Ügyfél ezen kötelezettsége magában foglalja mindazon intézkedések megtételét és alakiságok megtartását, amelyek a szerződés vagy bármely jogszabály, különösen a Ptk. és az Elkertv. rendelkezései értelmében a fizetés teljesítésének lehetővé tételéhez szükségesek. Ügyfélnek – ha a Felek máshogy nem állapodnak meg vagy jelen ÁSZF-ből más nem következik – a fizetést azelőtt kell teljesítenie, mielőtt a Szolgáltató jelen ÁSZF-nek megfelelően az Ügyfél rendelkezésére bocsátja az árut. A Szolgáltató a fizetést az áru, illetve az okmányok átadásának feltételévé teheti.
5.3. Az Ügyfél az áruk megvizsgálása hiányában is köteles megfizetni a vételárat. A Szolgáltatóval régebbi üzleti kapcsolatban lévő, rendszeres Ügyfelek esetén – külön megállapodás alapján – lehetőség van a vételár jelen ÁSZF-től eltérő időpontban történő utólagos, vagy határidőre történő megfizetésére is.
5.4. Az Ügyfél bármely áru vásárlása esetén köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, ami a fogyasztók megtévesztésével (különös tekintettel az értékesített áruk körére és jellegére) jár. Kizárólag az Ügyfél felelős minden olyan kötelezettség betartásáért, amelyet a termék általa történő reklámozására, fogyasztók számára ajánlására, forgalmazására vagy értékesítésére az adott tagállami szabályozás előír. E kötelezettségek megszegése esetén Szolgáltató mindennemű felelősségét kizárja, továbbá a nála bekövetkező esetleges károkért Ügyféltől kártérítést követelhet.
- REGISZTRÁCIÓ
6.1. A Főoldalon található „Regisztráció” elnevezésű menüpont alatt, az ott található adatlap kitöltésével kerülhet sor a regisztrációra. Az Ügyfélnek ki kell töltenie a felhasználói adatokat (bővebben lásd: adatkezelési tájékoztató), a számlázási adatokat és a szállítási adatokat (amennyiben eltérnek a szállítási adatoktól). Az Ügyfél a Honlapon történő regisztrációjával kijelenti, hogy jelen (a Honlapon közzétett) ÁSZF, valamint a Honlapon közzétett Adatkezelési tájékoztató valamennyi rendelkezését és feltételeit megismerte és elfogadja.
6.2. A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető következményekért (hibáért vagy károkért, például szállítási késedelem) semminemű felelősség nem terheli. Szolgáltató minden esetben jogosult az adott Ügyfél cégjegyzékben vagy más hivatalos nyilvántartásban megadott e-mail címére küldött üzenet útján, vagy ellenőrző programok (Opten, Bisnode) segítségével meggyőződni többek között arról, hogy a regisztráló személy valóban jogosult az Ügyfél képviseletére. Az ellenőrzés alapján a Szolgáltató jogosult a kiszolgálás feltételeit megváltoztatni, vagy a megrendelés teljesítését megtagadni. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha az Ügyfél a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik. A Szolgáltató minden regisztrációt egy önálló Ügyfélként kezel. Szolgáltatót a regisztrált adatok Ügyfél által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
6.3. Ügyfél jogosult a regisztrációját bármikor, indokolás nélkül törölni a Szolgáltatónak küldött e-mailen keresztül tett jognyilatkozatban. A törlést kérő levél megérkezését követően a Szolgáltató köteles késedelem nélkül, de legkésőbb 72 órán belül gondoskodni a regisztráció törléséről. Szolgáltató – kétség esetén – jogosult az adott Ügyfél cégjegyzékben vagy más hivatalos nyilvántartásban megadott e-mail címére küldött üzenet útján meggyőződni arról, hogy a törlést kérő személy valóban jogosult az Ügyfél képviseletére. Az Ügyfél felhasználói adatai a törlést követően – feltéve, ha korábban nem adott le megrendelést, vagy hajtott végre bármilyen tranzakciót – azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből. Az eltávolítás után a felhasználói adatok visszaállítására többé nincs lehetőség, az adott Ügyfél újból regisztrálhat. Amennyiben az Ügyfél korábban már leadott megrendelést, adatai a rendszerből nem törlődnek, hanem inaktiválódnak. Ebben az esetben a korábban leadott megrendelésekhez kapcsolódó adatokat és dokumentumokat a Szolgáltató megőrzi.
6.4. A felhasználói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag az Ügyfél a felelős. Amennyiben Ügyfél tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát és köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.
6.5. Az Ügyfél vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint – az Ügyfél külön e-mailes értesítése alapján – frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek. Az adatok Szolgáltató felé nem közölt megváltoztatásából eredő bármilyen többletköltség az Ügyfelet terheli.
- MEGRENDELÉS
7.1. A Honlapon szereplő áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, használatukra vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve – ahol szükséges – a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni.
7.2. A Honlapon megjelenített termékek ára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó és részletező módon (bruttóban) forintban van feltüntetve. A honlap nyelvének megválasztása (angol, német) esetén az árak továbbra is forintban kerülnek feltüntetésre.
7.3. Az egyes termékek megrendelésének feladására a Honlapona regisztrációt követő bejelentkezés után van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott terméket az arra történő kattintást „Kosárba” gomb használatával teheti Kosarába (rendeléseket tartalmazó összesítő lista). A Kosár tartalmát megtekinteni, annak tartalmát (vagy tartalmának egyes elemeit) akár törölheti is az adott termék mellett található törlés ikonra kattintással. Ezt követően Ügyfél megadja a szállítás és a fizetés módját, majd a számlázási és szállítási adatait. Az Ügyfél a megrendelés feladása előtt – egy összegző oldalon – ellenőrizheti rendelése adatait, módosíthatja a számlázási címet, kiválaszthatja a fizetés módját.
7.4. A megrendelés feladására az „Kattintson ide a megrendelés véglegesítésére” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés feladása az Ügyfél számára ajánlati kötöttséget, a visszaigazoló e-mail megérkezésével pedig fizetési kötelezettséget keletkeztet a fizetési módoknál meghatározottak szerint.
7.5. A Honlapról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Honlap felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
7.6. A megrendelést a Szolgáltató csak regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól. A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
7.7. Az Ügyfél a megrendelés feladásával is kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
- ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA
Az Ügyfélnek a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Honlapon bármikor lehetősége bármely adatbeviteli hiba javítására a megrendelési felületen (megelőző oldal tartalma esetén a „vissza” gomb megnyomásával).
- AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG, VISSZAIGAZOLÁS
9.1. Az Ügyfél által elküldött megrendelés (szerződés megkötésére tett ajánlat) megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, automatikus visszaigazoló e-mailen keresztül visszaigazolja az Ügyfél részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a rendelés lényeges adatait és a rendelési azonosítót. Ez a visszaigazoló e-mail kizárólag tájékoztatja az Ügyfélt arról, hogy a megrendelése a Szolgáltatóhoz megérkezett.
9.2. Ha az Ügyfél rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 naptári napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé. Ebben az esetben a Szolgáltató a megrendelést ennek megfelelően módosítja.
- FIZETÉSI FELTÉTELEK
10.1. Az Ügyfél megrendelését a megrendelés visszaigazolását követően banki átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy PayPallal egyenlítheti ki. Az egyes fizetési módokra vonatkozó részletes információkat a „Fizetési módok” menüpont tartalmazza.
10.2. A Szolgáltató a megrendelést automatikusan feldolgozza és a kiválasztott fizetési módtól függően e-mailben számlát küld meg az Ügyfél által megadott e-mail címre, majd – ha a Felek ettől eltérően nem állapodtak meg vagy jelen ÁSZF ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz - az Ügyfél által megfizetett összeg jóváírását követően szolgáltatja az árut Ügyfél részére.
10.3. A Szolgáltató az Ügyfél részére az Ügyfél által megfizetett összeg jóváírását követően – az Ügyfél által választott fizetési módtól függően – postai úton megküldött számlát állít ki az Ügyfél által megadott e-mail címre(vagy az Ügyfél kifejezett kérésére postai úton az Ügyfél által megadott címre). Az ÁSZF elfogadásával az Ügyfél hozzájárul ahhoz, hogy számára a Szolgáltató postai úton megküldött számlát állítson ki. Jelen hozzájárulás visszavonására a Szolgáltatóhoz intézett erre vonatkozó, egyértelmű jognyilatkozattal van lehetőség. Ha az Ügyfél postai úton megküldendő számlája vagy díjbekérője elkészül, a Szolgáltató erről e-mailen keresztül értesíti/megküldi számára a számlát/díjbekérőt. A postai úton megküldött számlát Ügyfél köteles könyvelésében nyilvántartani.
- FELELŐSSÉG
11.1. A véletlenül közzétett, az Ügyfél Elkertv. 13. §-ban meghatározott jogát sértő információ esetén Szolgáltató az Elkertv. szerinti megkeresés esetén eleget tesz az Elkertv-ben foglalt értesítési és eltávolítási kötelezettségeinek. Szolgáltató úgyszintén törvényes határidőben eleget tesz bármely hatósági vagy bírósági megkeresésnek.
11.2. A Szolgáltató kizár minden felelősséget az Ügyfél által megvalósított esetleges jogsértésekért.
11.3. A termékértékesítés esetleges határon átnyúló jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség.
11.4. Amennyiben az Ügyfél a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.
11.5. A Szolgáltatót a termékek hibátlanságáért a fogyasztóvédelmi tájékoztató szerint terheli szavatosság és jótállás. Nem fogyasztói szerződés esetén a Szolgáltató 6 hónap szavatosságot vállal.
- SZELLEMI TULAJDON
12.1. A Honlap és annak képi és szöveges valamint szerkezeti kialakítása egyéni eredeti jelleget hordoz, így szerzői jogi védelem alatt áll. A Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja a Honlapon megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak.
12.2. A Honlap és a Webáruház tartalmának másolása, egészének vagy részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy nyomtatása kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.
12.3. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot az Ügyfélnek a Honlap felületén található kereskedelmi nevek vagy védjegyek bármely használatára, hasznosítására.
- EGYÉB RENDELKEZÉSEK
13.1. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit a jövőre kiterjedő hatállyal egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Honlap felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Honlap használatának feltétele, hogy az Ügyfél a Honlapon keresztül és az ott biztosított módon azokat kifejezetten elfogadja. Újabb szerződéskötés esetén a korábban már szerződést kötő Ügyfél a fenti tájékoztatás esetleges elmaradása esetén sem hivatkozhat a korábban hatályos ÁSZF tartalmára, mint a Felek között kialakult és alkalmazott szerződési gyakorlatra.
13.2. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk., az Elkertv. és az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) rendelkezései az irányadók.
Hatálybalépés dátuma: 2021. 02. 01.
Jelen ÁSZF internetes elérésének helye: http://abonyihomoktovis.hu/shop/informaciok/aszf